Íme 21 s*ggfej szülő, aki csak jót akart a gyerekének

Íme 21 s*ggfej szülő, aki csak jót akart a gyerekének

A szülőket mindig az vezérli, hogy a gyermeküknek minél jobb legyen, óvják őket, szeretgetik és lebeszélik őket a hülyeségekről. Igen ám, de a gyermekek sokszor (naponta kb 123-szor) ezt nem igazán díjazzák, sőt: kifejezetten s*ggfejnek tartják amiatt a szüleiket, mert épp másként cselekednek, ahogy azt az ő apró kis agyuk elvárja, ne adj’ Isten ezzel meg is mentik az életüket.

Szülők dokumentálták képekkel, hogy szeretett gyermekük éppen mi miatt kapott indokolatlan hisztirohamot, és amellett, hogy hihetetlenül viccesre sikerült a válogatás, kisgyermekes szülők azonnal magukra és gyerekeikre fognak ismerni, az is biztos. 😀




“Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért azt mondtam a fiamnak, hogy “csak” egy játékot veszek meg neki a boltból, nem pedig az összeset.  “

“S*ggfej szülő vagyok, mert nem hagytam, hogy egyen a macskakajából.”

4. “Rabszolgaként kezelem a fiamat, ugyanis bátorkodtam neki azt mondani, hogy addig nem mehet ki játszani, amíg fel nem veszi és ki nem dobja a kukába az általa eldobott csokipapírt.”




6. “Egy s*ggfej szülő vagyok, mert képes voltam arra a szörnyű gaztettre, hogy az elnyűtt és kinőtt cipője helyett vettem neki egy újat.”

7. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért elvittem a fiamat egy gyerek múzeumba, hogy szórakozva tanulhasson.”

8. “Egy s*ggfej szülő vagyok, mert nem engedtem neki, hogy egy ceruzával a szájában rohangáljon.”




9. “A védősisak, amit adtam neki, túl uncsi és túl zöld.”

10. “Egy s*ggfej szülő vagyok, mert nem voltam hajlandó kifesteni a fogait arany színű körömlakkal.”

11. Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért nem a kedvenc bögréjében csináltam neki kakaót.”




12. Micsoda egy szívtelen szülő az, aki képes kitenni a gyerekét annak a megaláztatásnak, hogy találkozhat az Amerikai Egyesült Államok elnökével.

13. “Egy s*ggfej anya vagyok, mert megkérdeztem a gyerekemet, hogy nem énekel-e el nekem egy anyák napi dalt.”

14. “Egy s*ggfej apa vagyok, mert nem engedtem a gyerekemnek, hogy megigya a sörömet.”

15. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért szerettem volna egyedül lenni a WC-n, miközben a nagy dolgomat végzem.




16. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért volt merszem megdicsérni a ruháját.”

17. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért elvittem a lányomat egy afrikai szafari túrára, és azt merészeltem kérni tőle, hogy közben ne az iPad-en játsszon.”

18. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért nem hagytam, hogy ő vezesse a kocsit.”




19. “S*ggfej szülők vagyunk, amiért elénekeltük neki a “Boldog születésnapot” dalt.

20. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért 25 percnyi kézmosás után képes voltam előle elzárni a csapot.”

21. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért nem voltam hajlandó megkérni az étterem többi vendégét, hogy maradjanak csendben, ugyanis a lányom nem hallja tőlük rendesen a mesét az iPad-en.”




22. “Egy s*ggfej szülő vagyok, amiért nem hagytam neki, hogy a fúróval átfúrja a fejét.”

HA TETSZETT A CIKK, MINDENKÉPP OSZD MEG AZ ISMERŐSEIDDEL!

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük